Bemutatkoznak a leendő elsős tanító nénik

ADebreceni Tanítóképző Főiskolán végeztem. Tanulmányaim befejezését követően alig vártam, hogy első osztályomat megkapjam és együtt dolgozhassak, játszhassak leendő tanítványaimmal. Erre lehetőséget is kaptam a Kinizsi Pál Általános Iskolában több, mint 30 évvel ezelőtt.

Amikor saját lányaim iskoláskorúakká váltak, nem is volt kérdés, hogy hová írassam őket. Azóta is ebben az iskolában tanítok, támogatom, segítem tanítványaim fejlődését annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet kihozhassák magukból és minél teljesebb ésboldogabb életet élhessenek, megismerve saját képességeiket. Ehhez megfelelő pedagógiai módszereket használva érem el, hogy a kezdeti lelkesedés parazsa soha ne aludjon el.

A képességek kialakítása mellett nagy hangsúlyt fektetek az érzelmi intelligencia fejlesztésére is, hiszen a társas kapcsolatok, közösségekhez való tartozás a mai világ egyik fontos szegmense. A tanulás mellett az iskola vezetőivel és a kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy tartalmas programokon vegyenek részt a Kinizsis diákok. Az iskolába lépő gyerekek sajátosságai eltérőek. Ennek oka, hogy más-más óvodából és családból érkeznek a tanítványaim. Ebből a színes sokféleségből fogunk együtt közösséget formálni. Egy olyan közösséget, ahol elfogadjuk, támogatjuk, segítjük egymást, ahol együtt örülünk, sírunk, nevetünk, ha úgy hozza az élet.

Most néhány szóban a szívem csücskéről a matematikáról szólok. Pályafutásom során igyekeztem lépést tartani a kor kihívásaival. Megszerzett új ismereteimet mindig a tanítás szolgálatába állítottam. Mindennapjaimban alkalmazom az új technikai berendezéseket (pl.: interaktív tábla), valamint a jól bevált, nagy hatékonyságú kooperatív technikát, melynek eredményeként, tanítványaim nívós tanulmányi versenyeken vettek részt, ahol képességeik szerint eredményesen szerepeltek.Ebben az évben két irányban dobog a szívem. Egyrészt elengedem kedves tanítványaimat a felső tagozatba, ahol reményeim szerint meg fogják állni a helyüket. Másrészt szeretetteljes kíváncsiság, izgatottság tölti meg a lelkemet, hogy vajon kikkel indulhatok el a tudás birodalmában, ahol örömmel fogom látni, hogy tanítványaim hogyan jutnak lépésről lépésre egyre közelebb a személyes céljaik megvalósításához.

Sok szeretettel várom leendő elsős tanítványaimat!

Hódos Erika

Fenntartó

Debreceni Tankerületi Központ
4026 Debrecen, Kálvin tér 11.
Igazgató:

Cím

Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola
4028 Debrecen, Kuruc u. 32-42.
Igazgató: Piros Zoltán

Kapcsolat

+36 52/411-946
Titkárság: iskola@kinizsi-debr.edu.hu
Iskolapszichológus: iskolapszicho.vida@gmail.com